Add fel, vagy nézz szembe vele. Két véglet között ingadozom, már hónapok óta. De ma rá kellett jönnöm, hogy amit eddig szorgalmas munkával felépítettem, most mind romokban hever. Valószínűleg én csesztem el, mint mindig. Elkezdhetném mesélni a legelejétől. De felesleges lenne, egyrészt mert már ismeritek a sztorimat, másrészt pedig mert ez már mindenkivel megtörtént. Vannak olyan esetek, mikor még megérné harcolni, de ez a helyzet már elveszett. Szóval a mai eset. Évzáró. De nálunk nyálas búcsúzkodások helyett mi is volt? Ohh semmi... És ez nem csak a "többiekkel" volt így, hanem a barátaimmal is. Szinte senkitől nem tudtam elköszönni, ezért kicsit megbocsájthatóbb az helyzet. Csak hogy, B-től sem köszöntem el. Nem is beszéltem vele. Az egész 'ünnepség' röpke fél óráig tartott, míg az ofő beszélt és kiosztotta a biziket. Aztán bummm.... Mindenki ilyen teljesen vége-az-évnek hangulatban még abban a percben kirohant a teremből, mikor a tanár befejezte az utolsó mondatát. Na igen a szomorú tények. Azaz, hogy az osztály, aki egész évben egy összetartó kis csapat volt, most úgy tekint a másikra, mintha az teljesen idegen lenne. És ahogy a többiek elszéledtek, mintha magukkal vitték volna az összes pillangót a hasamból. Amit B iránt éreztem, hirtelen elmúlt. Mert tudom, hogy nyáron már nem fogunk találkozni, és az csak jobban fájna, ha továbbra is szeretném és egyre több képet látok róla, meg az esetleges barátnőiről. Miközben ő fantasztikusan érzi magát, én addig otthon sírok a sarokban a képeket nézve. És még mielőtt durvább terepekre kalandozott volna a fantáziám, megállj-t parancsoltam. Elfelejtem őt nyárra, és úgy mindenki jobban jár. Azt hiszem B-témáról ennyi :) Utálom magam amiatt, hogy csak róla tudok beszélni. De egyszerűen olyan szerencsétlen vagyok a szerelemben, a kapcsolatok terén. Vagy csak bűn ronda, hogy nem kellek senkinek. Lassan 17 leszek, és bevallom őszintén, hogy még senkivel sem jártam. Nem tudom minek köszönhető. Talán ronda vagyok, talán nem vagyok elég jó fej. De őszintén szólva gőzöm sincs miben változtassak, egészen addig, amíg nem jön valaki, és el nem mondja a véleményét. Márpedig addig bennem lesz ez az őrült megfelelési kényszer, ami nyilván meglátszik rajtam és emiatt nem lesz senkim. Ezzel pedig azt hiszem, bezárult a kör. Örökre egyedül maradok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése