Somebody that I used to know...

                                     

https://www.youtube.com/watch?v=vGrfFzagzHs

Írnom kell, mert baromira felhúztam magam. Csak kis apróság az egész, de ki vagyok akadva. Nem is tudom, hogy a helyzetre, vagy magára az emberre, esetleg magamra haragszom e. Most olvastam egy ismerősöm blogját, és ideges lettem. Ez a személy régen nagyon nagyon fontos volt számomra. Rengeteget beszéltünk, mindent tudott rólam, és én is róla. Legalábbis azt hiszem. Egy évig szinte minden nap írtunk egymásnak facebookon. Elmeséltünk mindent és segítettünk is, ha arra volt szükség. De a kapcsolat csak úgy egyik percről a másikra megszakadt. És azóta nagyon hiányzik. De tudom, hogy ő teljesen megváltozott. Olyan dolgokat csinál, amit én teljesen elítélek. Persze nyilván nem az én értékrendemhez kell alkalmazkodni, egyszerűen csak furcsának tartom, hogy egy olyan ember mint Ő volt, hogy változott át egy ilyen személybe. Sőt, ezt már személynek sem mondhatom, hiszen a mostani tetteivel teljesen beolvad és szépen lassan elveszíti a személyiségét. Lehet, hogy rosszul látom a dolgokat, és az is lehet, hogy én megragadtam egy szinten, de kétlem, hogy az amit Ő csinál helyes lenne. Sajnálom, hogy a dolgok így alakultak, és már nem beszélünk egymással. És részben ezért van ez a blog is. Amit neki nem mondhatok el, azt kiírom ide. Jólesik mindent kiadni magamból még akkor is, ha ezt nem egy, hanem tizenegy ember látja. Szóval köszönöm azoknak, akik olvassák a blogomat, vagy csak véletlenül erre tévednek :)

Más. Tavaly megcsináltam németből a középfokú nyelvvizsgát, idén pedig a középszintű érettségit, ezzel letudtam a német tanulást az iskolában, ami tökjó. Erre a pillanatra vártam már jó hosszú ideje, és végre eljött. Foglalkozhatok az angollal, és más dolgokkal amik fontosak számomra. De egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy hiányzik a német. Azt vettem észre magamon, hogy mostanában rengeteg német zenét hallgatok, és a német cikkeket, amiket eddig húsz méteres körzetben kerültem, most szívesebben veszem a kezembe és olvasom el. Nem tudom mi történhetett velem, de mindenesetre jó tudni, hogy mégsem utálom annyira ezt a nyelvet ;)

Mellékhatások

https://www.youtube.com/watch?v=WJTXDCh2YiA

Gondolom mindenki iszonyatosan izgult értem a múltheti kresz-vizsga miatt, hát akkor jelentem: a vizsgám sikeres lett és ma már oktatót is találtam, akinél júliusban elkezdhetek vezetni. Jelenleg minden okom meglenne a boldogságra, de tessék meglepődni, megint boldogtalan vagyok. Bár a téma totál más, mégis belerondít a napomba és sosem megy ki a fejemből. Ez pedig az lenne, hogy én, azaz becses személyem, tehát jómagam, egy mellékhatás vagyok. Mellékhatás a baráti körben. Mellékhatás a barátnőm számára. Mellékhatás a családomban. Maga a szó is sok mindent elmond: valami, ami együtt jár egy másik dologgal, úgy hogy esetlegesen az a dolog váltja ki. Szerintem mindenki érti, hogy miről beszélek, hiszen ezt bármelyik gyógyszeres dobozban olvashatjuk. De hogy is van ez a való életben? Tanmese következik.
Volt egyszer egy lány aki még általános iskolában megismerte a legjobb barátnőjét. A kapcsolat nem indult fényesen: a két lány utálta egymást. De negyedik osztályban jött a szikra, és a lányok egyre szorosabb kapcsolatba kerültek egymással, míg nem úgy döntöttek egy gimnáziumba iratkoznak. Sikeres felvételi után sikerült egy osztályba kerülniük. Egy teljesen más társaság, teljesen más emberek, teljesen más élet. Az egyik lány, nevezzük J-nek, kezdetben nem volt a társaság középpontja, de idővel egyre talpraesettebb lett, és még egy fiú az osztályból is szemet vetett rá. Ez a fiú jóban volt sok másikkal, plusz egy lányklikkel is, így ez a három csapatka egyesült. A másik lánynak, nevezzük D-nek, semmi beleszólása nem volt a dolgok menetébe. Egy szerelem miatt kénytelen volt az egyesült csapatokhoz csatlakozni, hogy végig a barátnőjével lehessen és ne veszítse el őt végleg. Bár a szerelemből valószínűleg nem lesz semmi, ugyanis J nem hajlandó összejönni a sráccal, attól még a két-három társaság remekül megvan. Ahová hívták J-t, oda ment D is, bár külön meghívót nem kapott. Így történt, hogy közösen moziztak, koriztak, szülinapoztak, és közösen utaztak a Balatonra. És ez az utolsó rész verte ki D-nél a biztosítékot. A sátrazás három napra volt szervezve. D és J eltervezték, hogy reggel a társasággal lemennek, majd este hazavonatoznak. Csakhogy aznap még egy srác győzködte J-t hogy maradjon tovább, bezzeg D-nek erről senki nem szólt, senki nem hívta, senki nem akarta, hogy rontsa a levegőt. D úgy döntött, hogy most az egyszer kivételesen nem adja be a derekát és csak azért is egy napra megy le. J viszont háromra szeretett volna, de mivel D nem ment, lemondott róla. 
Oké tanmese vége. Talán kicsit befejezetlen lett, de a lényeg benne van .És hogy mit kell ebből leszűrni? Arra nyilván mindenki rájött, hogy én vagyok D. Ha most egy terápiás önsegítő csoportban lennénk így mutatkoznék be: K.D. vagyok. Mellékhatás. Mellékhatás, aki mellékhatása a saját életének. Na pont. Erről ennyit. Drága legeslegjobb barátnőm életében először képes volt lemondani valamiről miattam. De ez a három napos meghívás is csak neki szólt, engem ide sem hívtak. Moziba sem hívnak. Korizni sem hívnak. DE ott vagyok. Mindig mindenhol, mert a legjobb barátnőm mellékhatása vagyok. Nem tudom érzett-e már így valaki, de ha nem, annak mondanám, hogy borzasztó rossz érzés elhanyagolva lenni, olyan mintha mindenki levegőnek nézne. Társaságban nem beszélek, inkább csak mosolygok, és várom, hogy vége legyen ennek ez egésznek. De vágyom arra, hogy valaki csak velem foglalkozzon, szeretnék egy fiút, aki csak engem, mindennél jobban szeret. Keresem a másik felem. Hiszen előttem annyian megtalálták már, lehetetlen, hogy pont nekem nem szánt senkit az ég. Valahol biztos van valaki. A nagybetűs Valaki...Egyenlőre várok még rá, de tudni fogom mikor itt lesz az ideje. A legjobban egy ölelés hiányzik. Egy ölelés, amely nem egyenlő a baráti öleléssel és egy olyan embertől van, akinek én jelentem a nagybetűs Valakit. Szeretnék szeretve lenni. Olyan nagy kívánság ez? Szóval kedves Szőkehercegfehérlovon, gyere minél hamarabb, mert már nagyon várlak! Aláírás: Mellékhatás

Helyzetjelentés

Nos... akkor kezdeném a jó hírrel: 33 pontos, tehát 100%-os lett a német szóbelim. Nagyon boldog vagyok egyrészt mert túl vagyok rajta, másrészt pedig mert azért mégiscsak elég jók lettek a pontszámaim. Este osztályosan ünnepeltünk, és együtt néztük a német-portugál meccset. Persze mindenki a németeknek szurkolt, szóval a hangulat hihetetlen volt és jó volt utána úgy hazajönni, hogy egy ennyire jó napot tudhatok magam mögött. A kár csak az, hogy ma reggel felébredtem, és realizáltam magamban, hogy basszus csütörtökön KRESZ-vizsga. A nagy részét még tanfolyam alatt megtanultam, de a műszaki résszel nem igazán vagyok kibékülve. De mint látható, tanulás helyett megint blogot írok. Ebben az időszakban több ihlet jön, mint fél év alatt összesen, bár ez nyilván az év végi hangulatnak köszönhető. Ez a foci vb sem jöhetett volna jobbkor. Én, aki úgy általában nem szereti a focit, ilyenkor mindig hatalmas foci-fan leszek. Csak abból vannak mindig a dilemmáim, hogy kinek is kéne szurkolni. Rengeteg jó játékos van, de mindegyik más-más csapatban, ezért nagyon nehéz a döntés. De szerintem maradok a jól bevált csapataimnál (holland, spanyol, német, angol, olasz...). Aztán majd amelyik bekerül a döntőbe, annak szurkolok Hát nálam már csak így megy :) 

Hát ez ma szerintem egy ilyen rövidke bejegyzés lesz, időhiány miatt, meg hát tanulnom is kéne serényen. De helyzetjelentésnek megteszi. Csütörtöktől viszont jövök vissza és tovább boncolgatom a témákat. :)

Addig is legyetek jók, de ne nagyon! :) xx

Ja és kommentbe jöhet, hogy melyik csapatnak szurkoltok a vb-n ;)

Kritikás

Fél év után sikerült visszatalálnom az én rég nem látott egyetlen blogocskámra. Az igazság az, hogy szeretek írni, de nem mindig jön az ihlet, ezért ha valami épp megfogan az agyamban, inkább papírra vetem, mert mire géphez kerülök elfelejtem. Na meg az időhiány. Egyszerűen nem érem utol magam, de ha épp valami fontos dolgom van, képes vagyok folyamatosan halasztgatni. Jelenlegi helyzetemben a német érettségire kéne tanulnom. Húsz tétel, ami magától sajnos nem fog belemenni a fejembe. Egy egész jó írásbeli után illene hozni a szintet szóbelin is, de elég nehéz lesz és ettől már előre félek. Amikor tanulnom kellett volna olvastam, vagy filmet néztem, amiket már csak így utólag bánok. De akkor semmi nem tűnt természetesebbnek, mint hogy leüljek és magolás helyett a szórakozást válasszam. Erről az időről szeretnék írni egy kicsit. 
Két héten belül megnéztem két filmet (plusz mellé rengeteg sorozatot) és elolvastam három könyvet. 

 John Green: Csillagainkban a hiba
Bárki bármit mond, ez egy remekmű és John Green zseniális író. Nem véletlenül olvastam kétszer egymás után a könyvet. A történetről magáról nem szeretnék beszélni, akit érdekel olvasson utána. A sztori alaphelyzete sok mindent elárul: sejtjük a végkifejletet, ám mégsem az lesz amire számítunk. Ez a csavar hatalmas írói tehetségről árulkodik. A könyv olvastatja magát, és az ember nem tud leállni. Hagyja, hogy megszeressük a főszereplőket és épp ezért, a végén mintha egy kést döfnének a szívünkbe. Szerintem a karakterek nagyon kidolgozottak. Szeretjük Hazelt, akinek fiatalkora ellenére olyan mély gondolatai vannak, amiken akár még egy felnőttnek is érdemes elgondolkodnia. Gus pedig tökéletes. Amint megismerjük a történet elején, rögtön beleszeretünk: gyönyörűen elmélkedik az életről, a halálról és a szerelemről. Az ő karakterében lehet leginkább észlelni az író jelenlétét. Ez az a könyv, amit mindenkinek tudnék ajánlani: van benne romantika, dráma és rengeteg szép gondolat. Ebből kiemelném azt mikor Gus szerelmet vallott Hazelnek: " Ez a helyzet - felelte. Rám nézett és láttam a szarkalábakat a szeme sarkában. - Szerelmes vagyok beléd, és nem fogom megtagadni magamtól az igazmondás egyszerű örömét. Szerelmes vagyok beléd, noha tudom, hogy a szerelem csak egy kiáltás az űrbe, a feledés elkerülhetetlen, valamennyien halálra vagyunk ítélve, és eljön a nap, amikor minden munkánk porrá válik, azt is tudom, hogy a Nap elnyeli az egyetlen földünket, de azért szerelmes vagyok beléd." Az elmúlt napokban ez az idézet járt a fejemben, mert egyszerű, de gyönyörű szép. Augustuson kívül valószínűleg nincs még egy srác, aki így fogalmazná meg az érzéseit, de ez így jó. És ettől lesz Augustus Waters alakja hihetetlenül szerethető. 

A következőkben a könyvből készült filmről szeretnék beszélni. Szóval akkor még egy kis Csillagainkban a hiba :)
Hol is kezdjem? Egy jó könyvből nagyon nehéz jó filmet készíteni. Meg kell felelni az olvasók elvárásainak, mert ha már csak egy kicsit is ferdít a történeten, abból iszonyú bukás van. Mivel a könyv hatalmas rajongótáborral rendelkezik, még nehezebb filmre vinni a történetet. De hát akkor nézzük: ez a film tökéletes. Tökéletesen tükrözi a könyv hangulatát, a szereplők jelleme ugyanúgy átjött, és itt kell kiemelni a fantasztikus színészeket. Gus szerepében Ansel Elgort hatalmasat alakított. Eddig nem nagyon ismertük őt, csak a Beavatott című filmben volt egy kisebb szerepe. Én megmondom őszintén, féltem, hogy milyen lesz. Persze a képeket és a trailert látva totálisan meggyőzött, hogy ő a legjobb a szerepre, így mikor moziban néztem a filmet leesett az állam. Erre az érzésre csak egy idézetet írnék a könyvből: "Úgy hullottam alá a szerelembe, ahogy az ember elalszik: lassan, azután egyszerre." Ansel Elgort tökéletes Augustus Waters volt. A női főszereplőt, Hazel Grace-t, Shailene Woodley játszotta. Jennifer Lawrence után ő a második hatalmas kedvenc: gyönyörű, és nagyon tehetséges. Egyszerűen minden adottsága megvolt arra, hogy eljátssza ezt a szerepet. Tökéletesen belebújt Hazel bőrébe és hozta a formát a film végéig. Shailene és Ansel kettőse volt számomra a film csúcspontja. A többi szereplő is rendkívüli tehetséggel van megáldva és egy ilyen szereplőgárdával nem nehéz egy fantasztikus filmet összedobni. Ami még külön tetszett, az a soundtrack. Birdy, Ed Sheeran, Tom Odell, One Republic....  Tökéletes. Okay? :)

A Beavatott
Ezt a filmet csak azért néztem meg, mert a Csillagainkba a hiba előtt nagyon elkezdtem érdeklődni a színészek iránt. Ennél jobb filmet keresve sem találtam volna, hiszen egyszerre van jelen Shailene és Ansel (itt épp egy testvérpárt játszanak). DE meg kell mondanom őszintén, hogy ez a film NEM tetszett. Az első benyomásom az volt, hogy olyan mint az Éhezők viadala. A gyerekeket öt csoportba osztják. Már az alapszituációból lejön, hogy a sztori egy óriási koppintás. Csoda, hogy ennek ellenére filmre vitték. Shailene cipelte a hátán az egész műsort, és ez volt benne az egyetlen jó dolog. Négyes karakterét utáltam és a rengeteg akciójelenet sem tetszett, ami egyébként talán még jó is lehetett volna, ha nem ennyire mesterkélt. Hát az biztos, hogy ez a film nem kerül a kedvenceim közé. (De azt meg kell hagyni, hogy Shailene hozta a formáját és benne legalább nem kellett csalódnom.)

John Green: Alaska nyomában
A könyv John Green másik remekműve, amely tanusítja, hogy egy zseniális író. A történetet egy bentlakásos iskola falai közé helyezte, de a terület, melyet a cselekmény bejár, jóval nagyobb ennél. A könyvet két részre bonthatjuk: Azelőtt-re és Azután-ra, de a történet maga az AKKOR-ról szól. Körbejárja a titokzatos Alaska még titokzatosabb kérdését: Hogyan juthatunk ki a szenvedés labirintusából? John Green ebben a műben a férfi-női viszonyról, a vallás fontosságáról, és a szenvedésről ír, mindezt olykor tréfás, olykor keserű közegbe helyezve meséli el. Pufi, Ezredes, és Alaska története egy külső szemlélőnek nem más mint négy átlagos tinédzser története: cigi, pia, fű, és számtalan csíny és balhé az iskolában. De aki mélyebbre ás tudhatja, hogy itt nem erről van szó. A három szereplő mind egy-egy lélektani folyamaton halad át. Számomra rendkívül érdekes volt olvasni ezt a történetet. Akárcsak a Csillagainkban a hiba, ez a könyv is nagyon olvastatja magát. A különleges karakterek megértése egy újfajta kihívás volt számomra. És rengetegen mondják, hogy ez egy ifjúsági regény, de annál azért sokkal komolyabb témákkal foglalkozik. A szerelem itt is fellelhető, de emellett fontos szerepe van annak, hogy az ember hogy dolgoz fel egy halálesetet. Az önvád és a bűntudat kérdése és az ezektől való megszabadulás is megjelenik. Nekem a legtöbbet a mű vége jelentette. És remélem, hogy aki eljut odáig ugyanígy vélekedik majd róla. Szóval ennél a regénynél is csak azt tudom mondani, hogy olvassa mindenki, mert a történet egyszerre kikapcsol és elgondolkoztat. És én egyszerűen imádtam! :)

Húúú másfél óra alatt befejeztem egy bejegyzést. És megint csak a német tanulásra szánt időm ment el. Na nem baj attól még remélem holnap jól fogok teljesíteni. Jajj drukkoljatok mert nagyon izgulok!! :) 
Hát ez az én véleményem a fent említett könyvekről/filmekről. Ha nektek is lenne hozzáfűznivalótok, nagy kíváncsisággal várom a kommenteket! 
Legyetek jók, de ne nagyon! :) xxx