Ha már elmúlt éjfél...

 ( http://www.youtube.com/watch?v=cEplGZ_M7s8 )

...és te még mindig nem alszol, A-verzió, mert nem tudsz, B-verzió mert nem akarsz. De van, hogy a kettő egyszerre van jelen, mint most nálam. Csak fekszem az ágyamban, laptoppal az ölemben, és valami ismeretlen zene ordít a fülemben, miközben az egész család már rég elaludt. Néha hallom a szúnyogok zümmögését, vagy a tücskök ciripelését. Hihetetlen, milyen nyugalom van most, de amint felkel a Nap ismét zsongás lesz a házakban, udvarokon, utcákon. Közben azon gondolkoztam, hogy változtatnom kéne az életemen. Nem sokat, de pont arra a picire lesz szükségem. Egyik legjobb barátnőm, nevezzük csak D-nek, ma bepasizott. Már ha lehet annak mondani azt, hogy egész nap smároltak, majd köszönés nélkül távoztak egymástól. A lány már erre vágyott egész életében, hogy valaki szeresse őt ÚGY is. Csak éppen a viselkedését nem tudom megérteni, ugyanis a fiú rámászott. Többet akart. De D nem koptatta le. Vagyis nem hagyta, hogy tapizza, viszont tovább csókolta. Egész álló nap smároltak! Ezek után D felhív és közli velem, hogy ő nem szereti a srácot. Akkor most kérdezem én, hogy mi a franc van?! Ő ezt az egészet 'tapasztalatszerzésnek' fogta fel, de véleményem szerint nem kéne ennyire kihasználni a másik embert. Neki nem mondtam el mit gondolok a dologról. Addig jó, míg nem tudja :) De másik oldalról nézve a helyzetet pedig elég bénán állok. Öten vagyunk barátnők. Kettőnek közülünk hosszú, komoly kapcsolata van, és ugye itt van most még D esete is. Nem arról van itt szó, hogy most betegesen keresek egy srácot csak hogy "legyen", hanem én is komoly kapcsolatra vágyom, méghozzá drága kiszemeltemmel, B-vel. Úgy volt, hogy túl vagyok raja. Már mindent elástam jóóó mélyre, ami róla szólt, vagy amihez köze volt. De kezd újra a felszínre törni. És attól félek, egy idő után már nem fogok tudni visszatartani. Robbanni fog. És magamat ismerve annak sírás lesz a vége. De most őszintén: miért nem tudok csak egyszerűen túllépni rajta? miért kell, hogy minden csakis róla szóljon?! 

(Ui.: helyesírási hibákat nézzétek el nekem! 1:16 van... korán? vagy későn? :D)

Ha már minden összedőlt...

( http://www.youtube.com/watch?v=S0NJuwx5gVQ )

Add fel, vagy nézz szembe vele. Két véglet között ingadozom, már hónapok óta. De ma rá kellett jönnöm, hogy amit eddig szorgalmas munkával felépítettem, most mind romokban hever. Valószínűleg én csesztem el, mint mindig. Elkezdhetném mesélni a legelejétől. De felesleges lenne, egyrészt mert már ismeritek a sztorimat, másrészt pedig mert ez már mindenkivel megtörtént. Vannak olyan esetek, mikor még megérné harcolni, de ez a helyzet már elveszett. Szóval a mai eset. Évzáró. De nálunk nyálas búcsúzkodások helyett mi is volt? Ohh semmi... És ez nem csak a "többiekkel" volt így, hanem a barátaimmal is. Szinte senkitől nem tudtam elköszönni, ezért kicsit megbocsájthatóbb az helyzet. Csak hogy, B-től sem köszöntem el. Nem is beszéltem vele. Az egész 'ünnepség' röpke fél óráig tartott, míg az ofő beszélt és kiosztotta a biziket. Aztán bummm.... Mindenki ilyen teljesen vége-az-évnek hangulatban még abban a percben kirohant a teremből, mikor a tanár befejezte az utolsó mondatát. Na igen a szomorú tények. Azaz, hogy az osztály, aki egész évben egy összetartó kis csapat volt, most úgy tekint a másikra, mintha az teljesen idegen lenne. És ahogy a többiek elszéledtek, mintha magukkal vitték volna az összes pillangót a hasamból. Amit B iránt éreztem, hirtelen elmúlt. Mert tudom, hogy nyáron már nem fogunk találkozni, és az csak jobban fájna, ha továbbra is szeretném és egyre több képet látok róla, meg az esetleges barátnőiről. Miközben ő fantasztikusan érzi magát, én addig otthon sírok a sarokban a képeket nézve. És még mielőtt durvább terepekre kalandozott volna a fantáziám, megállj-t parancsoltam. Elfelejtem őt nyárra, és úgy mindenki jobban jár. Azt hiszem B-témáról ennyi :) Utálom magam amiatt, hogy csak róla tudok beszélni. De egyszerűen olyan szerencsétlen vagyok a szerelemben, a kapcsolatok terén. Vagy csak bűn ronda, hogy nem kellek senkinek. Lassan 17 leszek, és bevallom őszintén, hogy még senkivel sem jártam. Nem tudom minek köszönhető. Talán ronda vagyok, talán nem vagyok elég jó fej. De őszintén szólva gőzöm sincs miben változtassak, egészen addig, amíg nem jön valaki, és el nem mondja a véleményét. Márpedig addig bennem lesz ez az őrült megfelelési kényszer, ami nyilván meglátszik rajtam és emiatt nem lesz senkim. Ezzel pedig azt hiszem, bezárult a kör. Örökre egyedül maradok.

Summer

( http://www.youtube.com/watch?v=nVjsGKrE6E8 )

Kicsit el kellett gondolkozzak azon, hogy mit írjak ebbe a bejegyzésbe.  Nekem ez a blog olyasmi mint egy napló. Sőt! Amióta blogolok, egy sort sem írtam a naplómba, ami egyrészt rossz, mert már nincs meg az a hangulat, másrészt pedig ezek a virtuális dolgok egykettőre eltűnhetnek. Mostanában egyre jobban félek attól, hogy mindent elveszítek. Az életemet, a személyiségemet, a barátaimat. Az egyetlen dolog ami marad az a megszerzett tudás. De jobban belegondolva emiatt kell lemondanom az összes többiről. A továbbtanulás már itt lebeg a fejem fölött és akárhányszor erre gondolok, visítva rohannék ki a világból. Erre most jöhetne az ellenérv, hogy de azért mégiscsak nyár van! Csak sajnos én ezt a nyarat már nem tudom úgy kiélvezni, mint egy-két évvel ezelőtt. A kötelező és ajánlott olvasmányok listája olyan hosszú, hogy már lelóg a papír az íróasztalomról. Ezek mellett a töri füzetek tornyosulnak, amit még körülvesz "néhány" könyv. Igen, ebből szerintem mindenki rájöhet, hogy töri-magyar faktot vettem fel, amivel gőőőzöm sincs mit akarok kezdeni a továbbiakban. Egyenlőre ki kell zárnom a felesleges gondokat (mint a pasik...khmmm!!) és csak a tanulásra szabad koncentrálnom. Utálom ezt a helyzetet, de lazsálást nem engedhetek meg magamnak, mert annyira azért nem vagyok jó ezekből a tárgyakból. És ezt csak így félve jegyzem meg, mert nem vagyok rá büszke, hogy igazán nagyon sok programom sincs a nyárra. Nem vagyok az a népszerű lány, akit minden partyra meghívnak, vagy minden fesztiválon pózol az első sorból. És mivel a családom sem szervezett nagyobb kiruccanást (na meg hát ha szerveznének is...17 leszek emberek! Én picit cikisnek érzem :/ ) ezért a nyarat a könyveim fölött görnyedve fogom tölteni. Na meg hát az alakom... minden lány még időben (!) elkezd készülni a bikini-szezonra. Ebben is különcködöm egy kicsit és ezért van az, hogy itt a nyár, és nem merek fürdőruhára vetkőzni, mert nem szeretnék nevetség tárgya lenni. Mindig is számított, hogy mit gondolnak rólam az emberek és ez már idegesít, de komolyan! Nem tudom elengedni magam, lazulni egy kicsit, mert tudom, hogy megbámulnak, gondolnak rám. És megőrjít, hogy nem tudom milyen képeket alkotnak rólam a fejükben. Rossz, hogy sosem lehetek önmagam, mindig mindenkinek meg akarok felelni. Vásárlásnál, otthon, strandon. Mindenhol. És akkor egy egyszerű mondat lezárásnak, ami nagyjából összegzi az eddig leírtakat: Utálom a nyarat. 

Ötödik

( http://www.youtube.com/watch?v=5hzgS9s-tE8 )

Több szempontból kapta a bejegyzést az "Ötödik" címet. Egyrészt, mert ez az ötödik bejegyzés a blogomban, de a másik, egy szerintem sokkal fontosabb dolog: pont öt hónapja szerettem bele  B-be. Ez elég sok időnek mondható. Így a nyári szünet előtt leültem és rendeztem magamban a gondolataimat róla. Visszagondoltam erre a pár hónapra, amit arra szántam, hogy szeressem őt, de rá kellett jönnöm, hogy amellett, hogy elértem dolgokat nála, mégsem kerültem közelebb hozzá. Kezdődött a viber-beszélgetéseinkkel. Ez a tipikus én kérdezek, ő válaszol beszélgetés volt. Bár itt is voltak eredményeim: mikor nyelvvizsgáztam ő írt rám és kérdezte meg, hogy hogy sikerült. De sajnos mára már szinte semmilyen kommunikáció nincs köztünk (viberen), de akadt néhány hosszabb beszélgetésünk szóban. Egy ilyennek az eredménye képp lettem Star Wars mániás, ugyanis kijelentette, hogy olyan lány lesz a felesége, aki szereti az SW-t. Hát gondolhatjátok, hogy az első dolgom volt megnézni. Az elején szakadtam a röhögéstől, mert olyan vicces volt, ahogy hadonásznak a lézerkarddal :D. Aztán elkezdtem komolyan venni. Legyűrtem hat részt egy hét alatt, és őszintén szólva nagyon megszerettem. Olyannyira, hogy most nézem másodszorra az egészet. De nem villogtam vele előtte, amit lehet, hogy elég rosszul tettem.  A következő állomásunk az volt (bár ez csak fejben történt), mikor úgy gondoltam már nem bírom tovább és muszáj (egy nagyobbat) lépni. És akkor jött az ötlet, hogy majd elhívom valahova. Erre mintha minden ellenem fordult volna. Az utolsó tanítási napon közli velem a barátnőm (aki jóban van B-vel), hogy B-nek tetszik egy lány, aki valószínűleg nem az osztályból van. Hogy mit éreztem akkor? Igazából leírhatatlan. Egyik felem azt súgta, hogy ez így jobb, mert nem úgy megyek szünetre, hogy folyton rá gondolok és minden percben hiányzik. De a másik fele pedig az, hogy én tényleg szeretem őt. Nagyon is. Túlságosan is. Ezért, mikor átfutott a fejemen a felejtés gondolata, rendesen megborzongtam. És megijedtem. Vajon ki az a lány? Honnan ismeri? Mennyi esélye lehet a lánynál? Ha visszautasítja ( bár ŐT ki utasítaná vissza!?), volt-e annyira fontos neki, hogy ki legyen borulva? Meg hát nem is szeretném szomorúnak látni. És akkor ismét: ki az a lány? Én miért nem vagyok jó neki? És még több száz hasonló megválaszolatlan kérdés.... Vajon ki ad ezekre választ? Az idő? Talán igen, az talán rendezi az érzelmeimet és elfelejteti velem őt. Nem akarok rá gondolni. Még egy évzárót ki kell bírnom vele, de utána lesz egy nyaram a felejtésre. Szerettem, ezért veszítettem. Azt hiszem, reménytelen eset vagyok :)