Ha egy szóval kellene jellemeznem a családomat tuti az lenne, hogy átlagos. Olyanok mint én. Persze mindenkinél megmutatkoznak jó és rossz tulajdonságok is, de ha egybe tekintjük őket, mind egyformák. Összesen négy ember van közöttük, akikre büszke vagyok. Akik miatt érdemes élni. (Persze a többieket is szeretem, csak a kapcsolatom velük közel sem olyan jó, mint ezzel a négy személlyel) Akkor kezdjük is. Első lenne a dédmamám. Ugyan ő már nincs köztünk, de mikor kicsi voltam tőle tanultam mindent. És részben miatta vagyok az aki vagyok, és miatta vagyok olyan, amilyen vagyok. A következő fontos személy az életemben a nagymamám. Annyi mindenen keresztül mentünk már együtt. Rá mindig lehet számítani, olyan igazi nagymama típus. És hozzátesz a dolgokhoz az is, hogy pedagógus volt, tehát a nevelés is ki van pipálva nálunk :). Mondhatni ezért nem lettem züllött ribanc, aki egy söröspohárral a kezében, félmeztelenül pózol a fészbúkon. (Azért csak úgy megsúgom, zárkózottnak lenni nem mindig hátrány.) De folytassuk is a harmadik személlyel: az anyukám. (Akikről eddig beszéltem, mind az apai ágról vannak.) Ő sem mondható éppen különlegesnek. De csinos, és nagyon kedves. Most mondanám, hogy vele minden gondomat meg tudom beszélni, de ez nem teljesen igaz. De ismer. És tudja, hogy mikor mi a bajom, szóval számára már nyitott könyv vagyok. És elérkeztünk ahhoz a személyhez, akiről ez a bejegyzés valójában szól. A kishúgom. Oké, talán kicsit boldogabb lettem volna, ha azt írhatom, hogy "a nővérem", de én így jártam. És lett egy húgom. Aki a maga 10 évével osztályelső (mégsem nyomi!), talpraesett, barátságos, kicsit visszahúzódó (de pont olyan tökéletesen) és nagyon nagyon szeretem. Mostanában sajnos nem jövünk ki annyira egymással, de attól még iszonyú büszke vagyok rá. Szerencsésnek mondhatom magam, mert az egyetlen tesómon kívül, van még négy másik. A barátaim, akik nekem szinte már a testvéreim. Nagyon imádom őket, csak az egyetlen gáz az, hogy egyikőjükben sem tudok teljesen megbízni. A bizalom egy fontos kérdés és mindig előttem lebeg, ha arról van szó, hogy kinek mit mondok/mondhatok el. Furcsán látom a világot az tény. Mindenről megvan a véleményem, az is tény. De a bizalomról nincs. Követtem már el hibákat, pont ezért, mert megbízhatatlan vagyok. Vagy csak nem tudok titkot tartani... A kettő nem ugyanaz :) Ezen a közeljövőben szeretnék változtatni. Mert ugyan minden infó eljut hozzám, de az azonnal másnál landol. És ha nem épp a célszemélyhez kerül, akkor nagyon nagy gondok vannak... De én ilyen vagyok: egy icipicit pletykás. És ha ez valakinek nem tetszik, nem muszáj velem szóba állnia. De valljuk be őszintén: nem szuper érzés, amikor olyan infó van a birtokodban, amit mások MÉG nem tudnak? Nyilván kötelességednek érzed, hogy továbbadd, és ne csak egyedül örvendezz/szomorkodj...És én senkit nem tartok vissza :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése