Úgy érzem, helyreállt az életem. Ha nem is tökéletes minden, de én próbálkozom! Nyár óta elég sok minden történt (találtam egy befejezetlen bejegyzést, amit még nyáron írtam, majd a mai végéhez csatolom). Az első és legfontosabb dolog az életemben a sport lett. Nem gondoltam volna, hogy ennyi idősen elkezdek valamit, ami ráadásul ennyire bejön! Szeptember óta műugrok. Nyáron még csak néztem, és álmodoztam róla, hogy ez az egész mennyire fantasztikus...Aztán idén szeptemberben jött a lehetőség, és én éltem vele. Azóta egy iszonyatosan szuper csapattal edzek hetente kétszer és élvezem az edzéseink minden egyes percét. Ennyire boldog már régen voltam. Tanulás mellet persze elég nehéz ezt az egészet csinálni de megéri! Annyira tele vannak ezzel a napjaim, hogy közben nem gondolok a rossz dolgokra. Tanulok, edzek. És én így érzem jól magam.
Más téma. Mindjárt karácsony. Suliban, mint mindig, húztunk ajándékozásra, és angyalkázásra is. Jókat húztam. Jókat húztam?! Angyalkára egy olyan fiút húztam, akivel egyébként is jóban vagyok, szóval vele nem nehéz kedvesnek lenni :) De az ajándékozásra Őt húztam... Valami tökéletes ajándékkal kéne előállnom. De sajnos már úgy érzem, hogy ez reménytelen. És már meg sem próbálok vele együtt lenni, beszélgetni. Már minden mindegy. És igazából a B okozta űrt tölti be nekem a műugrás. Végre van mit SZERETNI.
Olyan fura most újra blogot írni. Szeretném ezek után sűrűbben tenni, csak hát ki tudja, az időm hogy engedi jövőre. Az edzések később lesznek jövőre, és a suli is elég húzós. De próbálkozunk ;)
És akkor itt a nyári bejegyzés, amit akkor nem tettem közzé. Még most is befejezetlen, de úgy gondolom ez elmondja az akkori érzéseimet (sulikezdés előtt írtam):
Újra itt. A suli már javában elkezdődött, vége a nyárnak és már csak az emlékek maradtak. Egész jó nyarat tudhatok magam mögött, főleg a vége sikerült legjobban: gólyatábor, plusz nyaralás, ami miatt kihagyhattam az évnyitót. Mindez egy hét alatt ment le, és talán ez volt az egyik legjobb hét, amit valaha is megéltem. De most vissza kell térni a szokásos iskolai programhoz: korán kelés, késő estig tanulás....rengeteg munka minden évben. Tudom, hogy a sikerért meg kell dolgozni (ezt most mindenre értem) és keményen kell dolgozni a jó eredményekért. Sokat segít, ha van velünk valaki/valakik, akik támogatnak minket. Persze a család mindig ott van mögöttünk, de a barátok bizony változnak. Ebben a tekintetben nagyon rosszul indult az évem. Hadd meséljek egy történetet!
Volt egyszer egy lány, aki mindig, bármiben számíthatott a barátaira. Olyan jóban voltak, hogy nyáron is rendszeresen találkoztak, és nem volt titkuk egymás előtt. Az négy barátnő elválaszthatatlan volt. Egészen addig, míg meg nem érkezett két fiú, akik rögtön elvették két lány eszét. Dúlt a szerelem mindkét kapcsolatban, és mivel a lányok úgy gondolták, hogy ezeket a pasis dolgokat csak együtt tudják megbeszélni, teljesen különváltak, és szorosabb kapcsolat alakult kettejük között. A másik két lány is szintén szorosabbra fűzte barátságát, így a négyesből kettes csoportok lettek. A "pasitlanok" ketteséhez csapódott még egy lány. A másik csapat viszont erősödött: iskolai posztokat töltenek be, a baráti körük tágult. És a másik három lány pedig elindult a süllyesztő felé.
Nagyon nehéz kitalálni, hogy én melyik csoportban vagyok.(irónia! khm...) Igaz, úgy érzem ők ketten legalább vannak nekem, de sajnos ez nem elég. Még mindig várok B-re, bár nem mutat nagy hajlandóságot felém, szóval lassan le kell mondanom róla. De ha egyszerűen nem megy! Olyan nehéz kimondani, hogy nem szeretem. Mert ez hazugság. És képzeljétek! Képes voltam visszautasítani miatta valakit. Utólag merült fel bennem a kérdés: normális vagyok én? Hagyom kisétálni a lehetőséget az ajtón? Mekkora baklövés visszautasítani valakit csak azért mert másra vársz? A mának élj, vagy várd ki a jövőt, ami nem biztos, hogy azt tartogatja számodra, amire te vágysz? Én megtettem. A jövőt választottam, a biztos jelen helyett, pedig tudom, hogy a jövő nem teljesül. Szerelmesnek lenni egy dolog. Őrülten szerelmesnek lenni egy más dolog. De reménytelenül szerelmesnek lenni teljesen más tészta. Hogy lehet szerelmesnek lenni egy olyan emberbe, akiről tudod, hogy soha nem fogja viszonozni az érzéseidet? Akivel elképzeled a jövőt de ez nem kölcsönös? Nem szeretem ezt az állapotot. Várni arra, hogy semmi se történjen. Reptéren várni a hajót, kikötőben pedig a repülőt. Reménytelen. Hacsak nem léghajóról beszélünk....
Újra itt. A suli már javában elkezdődött, vége a nyárnak és már csak az emlékek maradtak. Egész jó nyarat tudhatok magam mögött, főleg a vége sikerült legjobban: gólyatábor, plusz nyaralás, ami miatt kihagyhattam az évnyitót. Mindez egy hét alatt ment le, és talán ez volt az egyik legjobb hét, amit valaha is megéltem. De most vissza kell térni a szokásos iskolai programhoz: korán kelés, késő estig tanulás....rengeteg munka minden évben. Tudom, hogy a sikerért meg kell dolgozni (ezt most mindenre értem) és keményen kell dolgozni a jó eredményekért. Sokat segít, ha van velünk valaki/valakik, akik támogatnak minket. Persze a család mindig ott van mögöttünk, de a barátok bizony változnak. Ebben a tekintetben nagyon rosszul indult az évem. Hadd meséljek egy történetet!
Volt egyszer egy lány, aki mindig, bármiben számíthatott a barátaira. Olyan jóban voltak, hogy nyáron is rendszeresen találkoztak, és nem volt titkuk egymás előtt. Az négy barátnő elválaszthatatlan volt. Egészen addig, míg meg nem érkezett két fiú, akik rögtön elvették két lány eszét. Dúlt a szerelem mindkét kapcsolatban, és mivel a lányok úgy gondolták, hogy ezeket a pasis dolgokat csak együtt tudják megbeszélni, teljesen különváltak, és szorosabb kapcsolat alakult kettejük között. A másik két lány is szintén szorosabbra fűzte barátságát, így a négyesből kettes csoportok lettek. A "pasitlanok" ketteséhez csapódott még egy lány. A másik csapat viszont erősödött: iskolai posztokat töltenek be, a baráti körük tágult. És a másik három lány pedig elindult a süllyesztő felé.
Nagyon nehéz kitalálni, hogy én melyik csoportban vagyok.(irónia! khm...) Igaz, úgy érzem ők ketten legalább vannak nekem, de sajnos ez nem elég. Még mindig várok B-re, bár nem mutat nagy hajlandóságot felém, szóval lassan le kell mondanom róla. De ha egyszerűen nem megy! Olyan nehéz kimondani, hogy nem szeretem. Mert ez hazugság. És képzeljétek! Képes voltam visszautasítani miatta valakit. Utólag merült fel bennem a kérdés: normális vagyok én? Hagyom kisétálni a lehetőséget az ajtón? Mekkora baklövés visszautasítani valakit csak azért mert másra vársz? A mának élj, vagy várd ki a jövőt, ami nem biztos, hogy azt tartogatja számodra, amire te vágysz? Én megtettem. A jövőt választottam, a biztos jelen helyett, pedig tudom, hogy a jövő nem teljesül. Szerelmesnek lenni egy dolog. Őrülten szerelmesnek lenni egy más dolog. De reménytelenül szerelmesnek lenni teljesen más tészta. Hogy lehet szerelmesnek lenni egy olyan emberbe, akiről tudod, hogy soha nem fogja viszonozni az érzéseidet? Akivel elképzeled a jövőt de ez nem kölcsönös? Nem szeretem ezt az állapotot. Várni arra, hogy semmi se történjen. Reptéren várni a hajót, kikötőben pedig a repülőt. Reménytelen. Hacsak nem léghajóról beszélünk....
Szóval megpróbálok többször erre járni :) xxxx
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése